2013. november 2., szombat

~14~

Üdv! Nos, az előző részben mindent elmondtam amit kellet, szóval... Itt lenni ez rész, nagyon huuu *--* xx Emily


Again For Love

 

Louis

Amint Nath eltűnt a színpadról, megdöbbenve hallgattam tovább a dalt, míg nem rájöttem, mit is akarok. Felpattantam, és az asztalok között szlalomozva elértem a művészbejárót, és betolva a nehéz ajtót, rohanni kezdtem a folyosó. Nem tudtam merre kéne mennem, nem tudtam semmit. Egy valamit tudtam. Meg kell találnom. Ez az egyetlen esélyem van. Rohantam a hosszú, kanyargós folyosón. Elnyelt az épület, még sosem jártam itt. Különböző elágazásokban futkároztam, míg végül egy lépcső tetején állva megláttam a fehér zongorát, amin Ő játszott. Lassan szedtem a lépcsőfokokat, és mikor a hangszerhez értem, végig húztam a tetején a kezem, majd lehuppantam a zongoraszékre.
  Megkerestem a megfelelő billentyűt, és lenyomtam. A hang megfelelőnek tűnt, így elkezdtem játszani a dallamot, ami hónapok óta, ugyanazon álom alatt kísért engem. Nem elég, hogy a tudat is keserített, folytatódtak az álmaim, ráadásul nem a szokásos.

A „jövőnk” játszódott benne. Amiben az álmaim szerint sokat fogunk smárolni. De a valóság nem ilyen egyszerű. És nem is valós. Ezért ittam elalvás előtt. Hogy ne álmodjak. Vagy legalább ne emlékezzek rá. Persze ettől rögtön alkoholista lettem, csak mert két hónap alatt kiittam két üveg Whiskeyt. Pár korty lefekvés előtt, és elfogy az az üveg. Én pedig nyugodtan végig alszom az éjszakát. Általában. Persze néha nem használt, és ez a hülye dallam kísértett egész nap. És most ezt a dallamot ismételgettem a zongorán. Elrontottam mindent. Nem hallottam még a Show Me Love-ot, egészen a mai napig. Most pedig egyértelmű, hogy Nathan rólunk írta. Csak ki kellett volna mutatnom, amit érzek, és az enyém lett volna. De gyáva voltam, és Rá hagytam a döntést, pedig tudtam; Nath mindig is visszahúzódó volt.
- This is not gonna last forever-megálltak az ujjaim, és talán a szívem is. Lassan a lépcső felé néztem. Nath ott állt, a falnak támaszkodott, és onnan nézett rám.
- Ismered?-elmosolyodott, és fejét lehajtva lépett le az utolsó lépcsőfokokon.
- Én írtam-nézett vissza rám. Ennyiben maradt a beszélgetés. Néztünk egymásra. Már nem igazán van titkunk. Én tudom, Ő mit érez, Ő is, hogy Én mit. Nem kérdés kinek a kezében a döntés. Felálltam és egy lépéssel közelebb léptem hozzá. Nem hátrált, és ezt biztatónak találtam. Két lépés választ el a boldogságomtól. Nem hiszem, hogy ellenkezne, de azt sem tartom nyilvánvalónak, hogy rögtön beadja a derekát. Két lépés, de nem merem megtenni. Félek, ha visszautasít, mi lesz? Megint összetörök? Inni kezdek? Végleg összetörik a szívem? Meghatározhatatlanul kék szemeibe mélyedtem, és akkor vettem észre, hogy hátrált, de csak annyira, hogy a falnak dőlhessen. Vár. Rám. Én pedig nem fogom megváratni. Megszüntettem a pár lépést, és már vészesen közel állva, szemébe néztem.
-Szabadna ezt nekünk?-suttogta megbánással a hangjában. Olyan volt, mintha gyászolna valamit. Nem akarom, hogy szomorú legyen. Boldognak akarom látni. Az oldalamon. A derekára csúsztattam a kezem. Úristen! Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen érzés lesz. Azt gondoltam, hogy egy fiúval más lesz, mint egy lánnyal, de eddig nem sokat különbözik. Hirtelen száraznak éreztem a számat, így megnyaltam. Nath megbűvölve nézte, ahogy a nyelvem végig siklik ajkaimon. Én pedig lekalandoztam tekintetemmel ajkaira. Szétfeszített belülről az izgalom, és bár számtalanszor csókolóztam már, rám tört a kezdők bizonytalansága. Nathan csak várt, várt, mikor teszek végre valamit. Mivel én nem tettem semmit, karjával átölelte a nyakam, és közelebb húzott magához. Annyira közel, hogy mellkasunk ütközött, orrommal pedig az övéhez ért. Becsukta a szemét, és én is követtem a példáját. Lélegzetünk keveredett, ahogy résnyire nyitott ajkaink közel kerültek egymáshoz. Éreztem, ahogy puha ajkai az enyémekhez értek, és elöntött a kétségbeesés, hogy ezt nekünk nem szabad tennünk, és már távolodtam volna el. Nem bírtam a nyomást, amit a környezetem gyakorolt rám, a homokosakkal szembeni bánásmóddal. És pont most rezeltem be. De csak én. Ugyanis Nath megérezte gyengülő kezeimet derekán, így lépett. Most először Ő. Ajkait az enyémeknek nyomta. Ebben a pillanatban szartam a világra! Ő és Én egy sötét teremben, egymás ajkaira tapadva. Lassan a kis szájra puszi heves csókba ment át. Neki nyomtam a falnak, és derekánál fogva magamhoz szorítottam. Nem ellenkezett, hajamba túrt, és tűrte a heves csókcsatát. Megkockáztatom élvezte is. 
Majd kicsattantam a boldogságtól, amit a közelsége okozott. Sok idő óta először, boldog voltam. Nem kellett semmire gondolnom. Se Kelsey, se El, se más! Semmi kiszáradásig sírás, piálás többé. Nathan az enyém. És ezt senki nem veheti el tőlem. A boldogságunk csak a miénk! Mosolyogni támadt kedvem. Ezzel sikerült megtörnöm a csókunkat, ugyanis Nath is rákezdett, de Ő halkan nevetett. Végül elszakadtam tőle, de nem bírtam ki, hogy ne öleljem át. Így ölelkezve nevetni kezdtünk. Nem volt rá különösebb okunk. Boldogok voltunk, és kiadtuk magunkból a kicsit kevesebb, mint fél éves feszkót. Mikor abba hagytuk a nevetést, eleresztettük egymást, bár részemről eléggé nehezemre esett. Legszívesebben sosem eresztettem volna el.  De muszáj beszélnünk. Lesütötte a szemét, és félénken kezdett bele a mondandójába.
- Nem szabadna ezt csinálnunk. Neked biztosan nem.
- Miért nem? - vágtam a szavába – Mert nem szabad, vagy mert félsz?
- Mert nem lehet-jelentette ki magabiztosan- Mert ott vannak a fiúk. A rajongók. A családunk.
- Nath! Senkinek nem kell tudnia erről. Csak mi ketten. Meg Harry. Meg Zayn, mert Ők már tudják. De lehet ezt titokban is csinálni. Ha most nem leszel az enyém, nem fogom sokáig bírni. Kellesz nekem, mert szeretlek. És ha ezt nem is lehet, én ezt érzem. Nem érdekel senki, csak te. De ha neked nem kell a szerelmem, akkor nem erőltetem-elfordultam, és hagytam lecsorogni egy könnycseppet az arcomon. Kétségbeestem. Tényleg csak ennyit állít közénk? E miatt nem lehetünk együtt? A vállamra simuló keze ellazított az izmaim. Nem akartam, hogy gyengének tűnjek előtte.
- Louis! Tudnod kell valamit-felé fordultam, éreztem mi jön – Szeretlek!-és ezzel a mondattal újra megcsókolt. Nem volt olyan hosszú, mint az előző, de kétszer olyan édes.
- Szeretlek, és ha kell, életem végéig titkolom a kapcsolatunkat. Tönkre mennék, ha nem lennél mellettem - nézett mélyen a szemembe, de mégis, úgy éreztem, valami bántja a lelkét. De most nem foglalkoztam ezzel, csak boldogan mosolyogva megfogtam a kezét. Bárcsak kisétálhatnék vele így, kéz a kézben. De sajnos még nem ezt a világot éljük. És feltehetőleg nem is fogjuk. De a lépcsőn, és egészen egy nyüzsgő folyosóig foghattam a kezét, és ez nekem jelenleg elég volt. Visszaültünk a helyünkre, immár mosolyogva. Kaptunk pár furcsa pillantást a fiúktól, de nem szóltak semmit. Felteszem – Zaynen, és Harryn kívül – azt hiszik, megbeszéltük a dolgainkat. Mondjuk, lényegében igaz is. 
Életemben nem vártam még ennyire egy megnyitó végét. Mikor végre vége volt, szinte kirobbantam a teremből. Vacsoránál, mintegy véletlen, Nathan megemlítette, hogy nála van valami ruhám, vagy mim, nem figyeltem. A lényeg az volt, hogy menjek át hozzá. Én pedig örömmel támogattam az ötletet, így én a másik bandával mentem haza, pontosabban Nathez. Felsétáltunk a bevezető úton, nekem pedig már forrt a vérem. Éhesen caplattam Nathan után, és a körülbelül fél perces séta alatt minden kijött rajtam. De leginkább az, hogy nő, és Nathan hiányában a két kezem közül válogathattam csupán. Most pedig minden szinten akartam Nathant. Nem akarok sietni, de  kell egy idegen érintés a testemen, a sajátomén kívül. Tökölt a kulcsokkal, majd mikor már bentről zárta az ajtót, nem bírtam magammal. Amint megfordult, az ajtónak toltam, és megcsókoltam. Viszonozta, és megint a hajamba túrt. Azt hiszem a lány szerepet választotta. Levezettem a kezem a lábához, és egy pillanatnyi elválással felhúztam lábait a derekamhoz. Eltolta a száma sajátjától.
- Louis, mit csinálsz?-belehajoltam a nyakába, és magamba szívtam csábító illatát.
- Szórakozom - beleharaptam a nyakamba, mire felnyögött.
- Menjünk inkább a szobámba-nyöszörgött, mire helyismeretemet bevetve, karjaimban vittem fel a szobájába. Ott pedig... Azt megtartom magamnak.
 



4 megjegyzés:

  1. jujciiiii *-------* nagyon jó lett, de inkább azt mondom, hogy PER-FECT *-----* gyorsan hozd a kövi részt, mert nagyooon kíváncsi vagyok *------*

    VálaszTörlés
  2. szia ,nagyon szeretem a blogod! ezért ezt meg is érdemled: http://a-stylinson-story.blogspot.hu/2013/11/a-blog-elso-dijad.html

    VálaszTörlés