~9~

Hello! Mindenkinek köszönöm a figyelmet, és a több mint 2000 oldalmegjelenítést! Aki ismer másokat, akik mindkét bandát szeretik, ajánlja neki a blogot. Szerintem fontos, hogy az emberek elfogadják, mindenki másmilyen. Meg ilyenek. Nos, pusszancs, lehet pipálni és kommentelni :D Emily

Lose My Wish

Louis

Tényleg fogalmam sincs, mit csinálok. Csak állok, nézek magam elé, és próbálom kitalálni, mit is látok magam előtt. Egy levél, ez nyilván való. De nem nyitottam ki, nem tudom, mi van benne, csak a feladót bámulom. Nathan Sykes. Nincs bajom a levéllel, csak nem értem. Már lassan 2 hónapja, hogy nem beszéltem vele, ellenben a többi fiúval igen. Már kezdtem örülni, hogy nem keres, és végre kiverhetem a fejemből. E célból megint neki kezdtem a csajozásnak. Csak most már inkább nevezném pasizásnak. Egész jól haladtam, már képes vagyok elfogadni a tényt, hogy buzi lettem. Harry is beletörődött lassan, hogy ez nem múló hóbort. Viszont még mindig nem fogadja el teljesen, és érezhetően megromlott a barátságunk. Sosincs kihez fordulnom. Pedig most szükségem lenne egy igazi barátra, aki előtt nem kell szégyellnem azt, ami vagyok. De egyedül maradtam. Nagy levegő vettem és kinyitottam a levelet. A papír szakadásának hangja megdobbantotta a szívem. Izgulni kezdtem. Annyira, mint még szinte soha. Remegett a kezem, megroggyant a térdem, összeszorult a mellkasom. Levegőért kezdtem kapkodni, és gyorsan dobogó szívemet nyugtatgattam. Ügyetlenül szétnyitottam a félbe hajtott lapot. Egy cím és a mai dátum szerepelt rajta. Illetve egy sor üzenet.

Gondoltam, ha már nem kommunikálsz velem sehogy, ezt elolvasod. Várlak. Remélem eljössz

Szinte rögtön megrohamoztak az érzelmek, amiket a levél magába foglalt. Legalábbis számomra. Vár rám. Meghívott. Engem akar látni! Ez az, amire várok már egy ideje. Hogy keressen. És most megtette. Én pedig elmondhatatlanul boldog vagyok. Hogyne mennék el? Írtam neki egy smst, hogy elmegyek. Vacsorázni hívott magához. Lányos izgalmamban autóba ültem, és elmentem egy jó barátomhoz, George D’ Marco divattervezőhöz. Egy régi koncerten találkoztunk, amikor ruhákat hozott nekünk. Azóta Ő segít gyors randi cuccot találni. Becsöngettem, és miután bemondtam a nevem, szinte azonnal berregett az ajtó, jelezve, hogy beléphetek. Felsétáltam a jól ismert kövezett úton, aminek a végén a kis kertes ház állt. George  kinyitotta az ajtót és ráérősen kezetfogott velem, közben mosolygott.

-Szia Louis! Régen láttalak! Fáradj be!-elállt az utamból. A jól ismert fehér, bézs és fekete színvilág, a modern bútorok, a krómozott konyha és a mahagóni hajópadló ellentmond annak a szerény stílusnak, amit a ház kívülről mutat. Leültem a szögletes heverő egyik végébe, mellém kicsit távolabb Goe.

-Miben segíthetek neked?

-Segítenél nekem első randis ruhát találni?-nem igazán tudtam mit mondani, ezért ezt választottam. Sajnos nem randi, de bizonyos értelemben az is lehetne. És mivel ez az első, így első randinak elmegy. Mégsem mondhattam volna, hogy első buzis kicsatangoláshoz kéne gönc.

-Ohh, újra randizgatsz? Ennek örülök. Reménykedtem benne, hogy Eleanor után nem esel össze nagyon.

Georgeval mindig hideg barátság volt köztünk. Biztosan ismeri mindenki azt a kapcsolatot, amikor mindkét fél tiszteli a másikat, szimpatizál vele, de mégse beszél minden nap. Ezek a majdnem legértékesebb kapcsolatok. Nem tudtok szinte semmit a másikról, mert nem akartok vele olyan barátságot kiépíteni, amilyet kilehetne. Mert lehetnénk legjobb barátok, de egyikünk sem akar. Ellenben bármikor számíthatunk a másikra. Még ha nem is mondunk semmit egymásnak, elég, ha tudunk pár dolgot a másikról és kész. A szövetség pedig időt állóan megmarad. Bólintott és megértve, nincs semmi bajom, elment valahová. Közben körbenéztem, és az utóbbi fél-egy évben nem változott szint semmi. Képek a falon, fa a kandallóban. Sosem gyújt be. Sosem, mióta a felesége meghalt. A lángok rá emlékeztetik. Marie volt Goe szemében az egyetlen. Mindig úgy tekintettem rájuk, mint a tökéletes szülőkre, bár gyerekük nem volt. Ők pedig nem titkoltan gyermeküknek tekintettek engem. Bár alig van köztünk 15 év. De ez egy éve megváltozott. Marie karambolozott egy részeg sofőrrel, és életét vesztette. Goe pedig azóta megváltozott. Megkomolyodott, mosolyog, de már nem úgy, mint régen. Mindig vágytam arra, hogy valakit annyira szeressek, mint Ő Mariet. De mikor láttam mennyire megtörte az, hogy elvesztette, már nem akartam. Nem akartam elveszteni még valakit, aki a világot jelenti nekem. Végleg. Úgy, hogy esélyem sincs visszakapni. És most ijesztő felismernem, hogy valószínűleg ennyire szerettem meg én is Nathant. És nem tehetek ellene semmit. És ha Georgeot a lángok Marie vörös hajára emlékeztetik, engem mi fog mindennap emlékeztetni a reménytelen szerelmemre? Semmilyen közös élmény, baráti beszélgetések, mégis szeretem. Nem sok mindent mutathatok fel, de amit igen, azt nem győzném reklámozni - ha lenne rá esélyem és bátorságom.  George visszatért, és egy ruhakupacot nyomott a kezembe.

-Tessék Lou! A méretedben hoztam őket, remélem megteszik. Most menned kell, vendégeket várok.

-Rendben. Nem akarok zavarni. Szia!-kezet ráztunk, kikísért a kapuhoz és utoljára visszarántott.

-Bármire is készülsz, jól gondold át!-ezzel eleresztett és visszasétált az úton. Felocsúdni sem volt időm, de már eltűnt. Megint átlátna rajtam, mint oly sokszor?  Mit gondoljak át? Semmi rossz nem lehet ebből. Csak egy vacsora. Otthon lezuhanyoztam és megborotválkoztam. Magamra fújtam az illatszerem, és beállítottam frissen mosott és szárított hajamat. Elégedetten néztem szembe magammal. A felsőtestemen egyre formásabbak az izmok, a szemem visszanyerte régi kék fényét, amit a fáradság, a sírás és a stressz megkoptatott. De most, hogy van egy minimális esélyem, visszanyertem legfőbb ismertető jegyemet; a szemeimet. George kivasalva adta a ruhákat, így végig néztem Őket. Egy érdekes színű nadrág volt benne. Nem hasonlítanám a piroshoz, se a barnához, mégis mindkettőbe beleillett. Nem bordó volt, hanem valami egészen más. Mintha egy meggynek a színét kivilágosítottuk volna egy nagyon picikét és barnábbá tettük volna. Annak ellenére, hogy nem tudtam milyen szín akar lenni, nagyon tetszett. Hozzá egy fekete inget, ami a vállamnál ugyan minimálisan megfeszült, kellemesen illeszkedett a vonalaimhoz. Furcsán éreztem magam ezekben a holmikban. Igazán melegnek éreztem magam, és ez némileg felkavart. Ezt meglátta rajtam? Nem. Nem lehetséges. Fél hatkor elindultam, és negyed hétkor már Nathan házánál álltam. A biztonsági őr háromszor is átvizsgálta az igazolványomat, és mikor megbizonyosodott róla, hogy nem egy őrült rajongó vagyok, lehívta Nathant. Nem sokára meg is jelent, nekem pedig megdobbant a szívem. Otthon felvettem egy fekete zakót, hogy mégse nézzek ki olyan... melegesen, de nagyon melegem lett. Ahogy végig néztem Nath megjelenésén, arcán, Rajta, pír szökött arcomba, és kicsit zavarba jöttem.  Lazán, könnyed mosollyal arcán, enyhe borostával, és felállított hajjal közeledett felém. Egyenes szárú nadrágja és fehér ingjére egy zakót vett fel, hozzám hasonlatosan. Az ing hanyagul kilógott a zakó alól, mind a karján, mind a csípőjénél. Én se gyűrtem be a nadrágomba, de nem lógott ki a zakóm alól.

-Szia Louis!-köszönt vidáman és kezet ráztunk. Elindultunk a ház felé.

-Na, mi vett rá, hogy szóba állj velem?-kezdte rögtön, és jogosnak tartottam a kérdését, hiszen annyi idő után végre visszakapott, és szinte rögtön el is vesztett. Pedig nem tehetett semmiről.

-Volt pár dolgom veled kapcsolatban, amit át kellett gondolnom-lazán válaszoltam, de belül kevésbé volt ilyen a helyzet. Örültem, hogy nem tepertem le rögtön, ahogy megláttam. Pedig nem bántam volna. Még csak elképzelni is, ahogy ajkaink összeérnek, a nyelve az enyémhez simul... Beleborzongtam az érzésbe, és a halvány emlékbe, mikor is egyetlen egy csókunk halvány emlékeit újra átéltem.

-Fázol?-észrevette ahogy kiráz a hideg, de én csak lemondóan megvontam a vállam.

-Nem sokára bemegyünk.

Valóban így lett. Belépve egy kis előtérbe kerültem, ahonnan egy boltív és egy ajtó nyílt. Az ajtó a cipős szekrény és a kabát tartót rejtette, mellette kulcstartó fogasok. A boltív egy nagyobb, hatszögű helységbe vezetett, aminek közepén egy kávézó asztal állt, rajta egy váza, tele virággal. Ez kicsit érdekesen hatott egy pasi házban. Innen felfelé ment egy lépcső, két oldalról fallal körülvéve, amin képek kísérték fel a lépcsőfokokat egészen az emeletre. Barna és narancs színek, elvétve napsárga, fekete, és fehér. Illetve szintén két boltív nyílt, a nappali és a konyha. A nappaliban le voltak kapcsolva a lámpák, míg a konyhából csörömpölés és fény szivárgott.

-Melanie! Megjött Louis!-a névre megrezzentem. Biztos csak a bejárónő. De a lány szinte rögtön megcáfolta elméletem, mikor kilépett a konyhából. Barna egyenes haját megigazítva hozzám lépett, és mosolyogva, zöld szemeit rám emelve felém nyújtotta a kezét.

-Melanie Fox. Nathan barátnője.

Köszönöm ezt a képet Arielnek, imádlak :D

annyira vicces amikor saját magával smárol xd