~2~

Hello! Visszatértem a balatonról, és hoztam a részt. Sietek a kövivel, mivel sok kimaradt. Nagyon sajnálom hogy ez is rövid lett, de sajnos a tartalomnak tükröznie kéne a címet. Köszönöm a 3 feliratkozót és a 316 megtekintést! Wáó! Nem gondoltam volna. Az első blogomnak korántsem volt ennyi  megtekintése. Imádlak titeket. A facebookon követőket is ugyanúgy, mint titeket! Bearanyozzátok a napjaimat a támogatásotokkal. Zsuzsi, nem kell hívnod a sajtót sehova, itt a rész. Egyesek szivárványt hánynak facebookon, vagy lájkot nyomnak. Van aki plus 1-ezik google-val, és van aki kedves kommenteket ír, vagy éppen istenítőeket. Remélem senkit nem hagytam ki. És persze van aki csak olvassa, amiért ugyanannyi hála jár.
U.i.: Az egyetlen itteni olvasomnak a másik blogomon üzenem, hogy honap-vagy hétfőn várható a rész.
Ezer puszi: Emily
U.U.i: Ilyen is létezik! xD Látható a design változás. DE a fejlécet majd átalkotom mert a két banda neve szar rajta, és amikor elmentettem EZ NEM ÍGY NÉZETT KI! nem voltak rajta fekete cuccok meg a vágás nem látszott.... szóval ja..... Sajnáloma  rövidséget. És Louis a mozgóképen uristen... meghaltam.... annyira... ahhw *---* a karjaaaa meghaltam. Oké ennyi voltam.xx Emily

What Makes You Dagger?

 

Louis

Idegesen járattam a macskakövön a lábamat. A pad hideg volt, de nem akartam feltűnést kelteni. Kapucnimat mélyen a szemembe húztam és a telefonomat bámultam. Nem mintha bármi is lett volna rajta, csak úgy szimplán a menüt nézegettem. Az Apollo Victoria Színház felém magasodott. Itt találkoztam először Kelseyvel, mikor itt volt jegyszedő.

Harry és a jelenlegi nőcskéjének gyertyatartójaként érkeztem. Harry rühelli a csajt, de csak azért van vele, mert ott van a csaj és jó az ágyban. Sose fogom megérteni. Bementünk és Kelsey ott állt munkaruhában. Fekete szoknya és fehér blúz volt rajta. Névtáblájáról tudtam meg a nevét. Ajkain megcsillant a szájfény. Kék szemeit halványan kihúzta. Magas sarkú volt rajta, és még így is csak akkora volt, mint én. Mosolya elkápráztatott. Elmutogatta merre kell menni a páholyunk felé. Beültünk és nem soká elkezdődött a darab. Nem bírtam nézni sokáig, ahogy Harry taperolja a barátnőjét. Rosszullétre hivatkozva kimenekültem. Szemeztem az ajtóval egy pillanatra, mikor egy hang szólalt meg mögöttem.

-Nem mindenki bírja a tragédiákat-megpördültem és Kelsey állt velem szemben.

-Nem a darabbal vannak problémáim, hanem a társasággal-vontam vállat hanyagul. Zakóm zsebébe csúsztattam a kezemet.

-Mutassak valami érdekeset?-szemeiben élénkség csillogott.

-Ööö persze-ezzel elindult és csinos hátsóját riszálva elindult a lépcsők felé. Nem tudom mennyi emeletet mehettünk, talán 3-at, mikor felértünk a tetőre. Határozottan elindult a széle felé, amit egy széles kőperem szegélyezett. Mindenféle előzmény nélkül felpattant rá, engem pedig a szívroham kerülgetett, ahogy átvetette a lábát és a várossal nézett farkas szemet.

-Nem jössz?-nevetett, mire bizonytalanul felügyetlenkedtem magamat. London fényei a lábaim alatt terültek el. Három emelet magas is elég, hogy több utcát megfigyelhessünk.

-A nevem Kelsey Hardwick-nyújtotta a kezét. Elfogadtam és megráztam.

-Louis Tomlinson.

-Te vagy az egyik X-faktoros csodagyerek, igaz?-mosolyodott el.

-Személyesen-mutattam végig magamon. Nevetése fényesebbé tette számomra a csillagokat. Sok mindenről beszéltünk. Nem is tudom, hogy indult el a beszélgetés. Egyszercsak azon kaptam magam, hogy élvezem a beszélgetést. Még csak a lányra se kellett néznem, hogy lefoglaljon. Az egész darab lement valószínűleg, de mi maradtunk. Vicces sztorikat mesélt a színházról, aztán én meséltem neki.

-De a kedvenc sztorim örökre az marad, mikor egy kedves, vicces barna hajú fiú feljött velem ide, és végigbeszélgette velem a darabot-a városon nyugtatta tekintetét és jól leplezte zavartságát. A sárga fények gyönyörű fényt kölcsönöztek szemének.

-Nekem másik tetszett-mondtam, mire rám kapta a tekintetét. Élve az alkalommal előrehajoltam és mielőtt ajkaim találkoztak volna az övétől, megálltam. Becsuktam a szememet,és éreztem a megmerevedett lányt mellettem.

-Louis…-elhaló hangja árulkodott a reakciójáról. Kicsit közelebb nyújtottam a nyakam és ajkaink finoman súrolták egymást. Rendesen meglódult a szívem. Egy apró puszit nyomtam a felső ajkára. Majd az alsóra is. Kezei felkúsztak a nyakamra és a hajamba markolt. Még egy puszit nyomtam a szájára.

-Mit tökölsz már?-morcosan mondta, de éreztem a mosolyát. Erre ajkaim közé vettem felső ajkát, kicsit megszívtam, majd becsúsztattam a nyelvem a szájába. Visszacsókolt. Vad csókolózásunkat a telefonom szakította meg.

-Hol a fenében vagy?-Harry dühösen kérdezte, én pedig letettem egy „Megyek” társaságában.

-Menned kell-mondta Kelsey fanyarul.

-Igen. Van tollad?-kérdeztem, majd gyanakodva elővett egyet. Elkaptam a kezét és felfirkantottam rá a számomat.

-Ezt el se tudom olvasni-nevetett, majd elvette a kezem és ráírta a sajátját. Mosolyogva rohantam le a lépcsőkön és lent a didergő párocska várt rám. Polly haja szét volt túrva és Harry a szokásosnál is lazább volt. Úgy tűnik Harry lefoglalta a kisasszony száját.

-Mi a fene történt? És miért vagy ilyen boldog?-Harry szája mosolyra fordult a végén.

-Elmesélem ha a szukád nem lesz a közelben-a csaj rögtön hápogni kezdett, de Harry és Én se mondtunk semmit. Otthon –mivel a Modest! határozott utasításának ellenére is együtt lakunk – végig hallgattam, ahogy egy igazi ajtócsapkodós veszekedéssel a csaj összeszedi a cuccait és elmegy. Harry befetrengett mellém az ágyba.

-Elment a ribancod?

-Ja-vállat vont-kibírom pár napig. Na mi is volt veled?

Elmeséltem neki. Mindent.

Első csókunk emléke még mindig összeszorította a szívemet. Letöröltem a könnycseppet a szemem sarkából. Két perc múlva egy kezet éreztem a vállamon.

-Louis…-kicsit változott a hangja, de még felismertem. Kelsey. Nagy levegőt vettem és felnéztem rá. Vártam valamit. Szívdobbanást. Remegést. Agyleállást. Semmi. Csak egy kis fájdalom a szívem környékén. Miért van az, hogy az agyunkkal érzünk, de a szívünknek fáj?

-Kelsey-biccentettem és felálltam. Nem volt rajta magas sarkú, így magasabb voltam nála-Sétáljunk-Kelsey szemében hálát véltem felfedezni.

-Lou, nagyon sokat jelent, amit teszel. Sosem tudtam rendesen bocsánatot kérni tőled. Tönkre tettelek. Annyira tudtam, hogy nem kellene. Annyira érzékeny vagy. Annyira… érzelmes.

-Kelsey, már túlmentem ezen az egészen. Ismersz, talán jobban, mint El, vagy mint bárki más. Ha tényleg ennyire ismersz, tudod milyen nehéz lenne felidézni, szóval ne. Csak annyit akartam, hogy tudd, nem haragszom már, se rád, se Tomra.

-Köszönöm Lou… Nem is tudod mennyit jelent nekem ez.

-Oké, add ide-kinyujtottam a kezemet. Pár pillanatra rá a kezemet égette a fehérarany gyűrű. Lenéztem rá. Szépen csillogott a napsütésben. Elsüllyesztettem mielőtt bárki is lefotózhatna a nosztalgiázásom közben.

-És… hogy megy mostanság a sorod?-kérdezte Kelsey. Megtorpantam.

-Kelsey, nem haragszom, de ne várd el, hogy puszipajtások legyünk! Ismerlek! Nyomon követtelek az elmúlt években. Tudod hány képen láttam a gyűrűt? Nem tudom, miért szereted büntetni magad. Régen is mindig ezt csináltad. Emlékszel, amikor le akartál ugrani a színházról, mikor nagyon csúnyán összekaptunk? Mindig ezt csinálod. Saját magadat ostromlod és bántod, várva hogy a másik rohanjon vissza hozzád! Akkor is én szedtelek le, és rögtön visszavettelek magam mellé. Végig azt vártad, hogy miközben te Tommal vagy, én majd harcolok érted? Mit gondoltál?-kiszakadt belőlem a tengernyi gondolat. Két év elméletét zúdítottam a lányra, aki nagy szemekkel nézett rám.

-Csak nem akartam elfelejteni, hogy elvesztettelek. Én még mindig érzek feléd valamit-sütötte le a szemét.

-A hülye gyűrű az oka. Folyton rám emlékeztetett, és ezért sírtál. Mindig ilyen voltál, nem fogsz változni. Valamin mindig szenvedned kellett-lemondóan elfordultam az ellentétes irányba.

-LOUIS!-kiabált utánam.

-Minden oké Kels. Én megbocsátottam, de ne akarjunk feltétlenül kavarni.

Elmenekültem. Kelsey még mindig érez valamit. Nem hiszem el! Én meg már rég kiszerettem belőle. És mivel érzelmeim éppen haldoklóban vannak, nem sok esélyt láttam javulásra. Lábam vitt, vitt, egészen a Temze partjára. Forgattam a kezemben, és hirtelen meglendítettem a karom, de nem engedtem el a gyűrűt. Felordítottam és térdre rogytam. Nem tudom mennyire néztek hülyének. Remegtem a méregtől. Nem tudtam elengedni a gyűrűt. Annyi szép emlék és érzelem köt hozzá. Ha ezt most eldobom, eldobom azokat magamtól. Lassan egy könnycsepp csordult ki a szememből. Megint összetörtnek éreztem magam. Nem hittem volna, hogy Kelsey jelenléte ennyire felzaklat majd. Azt éreztem, mint azon az éjszakán. Megbántottnak, sértettnek, védtelennek, elárultnak éreztem magam. Nem is sejtik milyen szép álcát építettem fel a szívemben lakozó fájdalom köré. A műmosolyt és a műnevetést tökélyre fejlesztettem. A humoromat nem kellett erőltetnem, az csak úgy jön. Kívülről én vagyok ’Boo Bear’ , a mókamester, a csíkos pólós jófiú. A kislányok engem képzelegnek bele, ki tudja milyen gondolataikba. Versenyeznének a szívemért. De nem keseríthetem el őket azzal, hogy nekem olyanom már rég nincsen. Ha kicsit jobban megnéznek, észreveszik a mosolyomban a kis hibát, amitől inkább grimasznak tűnik számomra. 

De mindenki beveszi. Isten tudja csak, mikor nevettem őszintén és mikor kényszerből. Már nekem is összefolynak ezek a dolgok. Mű vagy igazi. Mindegy a lényeg hogy ne lássanak szomorúnak. Ezek a következmények számomra Tomot és Kelseyt érzelmi gyilkossá tették. Egy késnek, ami mélyen belehasított a szívembe. Olyan mélyen, hogy nem tudtam kihúzni anélkül, hogy el ne véreznék. Ezért úgy gyógyult be, hogy a kés bent maradt. És minden egyes dobbanás fájdalmat okoz. Még élek. Kérdés meddig bírom.

Nagy nehezen felálltam és hazamentem. Nem tudtam mit tenni. Sírni akartam. Bedőltem az ágyamba és a plafont bámultam. Nem tudtam sírni. Talán az is kiveszett belőlem.  A telefonom rezgett egyet, SMS érkeztét jelezve. Megnéztem és egy igennel válasszoltam rá.

Nathan Sykes

Ma este bulizni megyünk. Van kedvetek velünk jönni a srácokkal? Békülős party  :)

Ideje szedelőcködni.